A bőrápolástól a cukorbeteg cipőig
A magas vércukorszint szövődményeként elsősorban a bőr, a szem látóhártyája és a végtagokba vezető idegeket tápláló hajszálerek károsodnak. Az idegkárosodás első jele az érzészavar, amely többnyire a lábak zsibbadásával kezdődik. Az idegellátási zavar miatt a járás is bizonytalanabbá válik.
Az érzészavar következménye, hogy a láb kisebesedései nem fájnak, ugyanakkor a bőr hajszálér károsodása miatt a sebek is lassabban gyógyulnak. Nem érzi a beteg, ha a cipő nyom vagy feltöri a lábát. Így könnyen fekély keletkezhet, amely csak nehezen gyógyítható, és akár a láb amputálásához is vezethet.
A cukorbetegek számára a láb statikai viszonyainak rendezése, a bőr- és egyéb lábápoló szerek használata, a megfelelő zokni és kompressziós harisnya illetve, a kellően tág, de lábra illő cipő viselete mind fontos tényező a fenyegető amputáció elkerülésében.
Hozzánk legtöbbször már csak az ér- és idegkárosodás következtében kialakult lábfekélyekkel érkeznek a cukorbetegek. Bár az ilyen előrehaladott betegségre is kínálunk megoldást, a cél az lenne, hogy minél többen, még a szövődmények kialakulása előtt felkeressenek minket.
Szaküzleteinkben hatékony megoldásokat kínálunk a diabéteszes láb komplex ellátásra.
Kiemelten foglalkozunk a cukorbetegek részére kifejlesztett GloboConcept termékcsaláddal.
A GloboConcept a diabéteszben szenvedő betegek körében szerzett, sokéves tapasztalat alapján kidolgozott termékcsoport. Választékukban megtalálható a diabétesz cipő, diabéteszes talpbetét és speciális zoknik is cukorbetegek számára.
A GloboConcept diabéteszes talpbetét az érzékeny és diabéteszes lábúak számára a hossz- harántboltozatot korrigáló talpbetét. A talp körvonalát követi, felső borítása a cipőben végig ér. Nyomáskiegyenlítő, és a statikai elváltozások korrigálására alkalmas. Segíti a súly minél egyenletesebb elosztását, ezáltal csökkentve az egy pontra eső nyomást.
A GloboConcept talpbetét 4 rétegből kialakított talpbetét. Felső rétege Alcantara - egy kiváló minőségű bőrhatású textilanyag, amely puha és tapintása igen kellemes. Ez alatt két különböző keménységű EVA habszerkezetű anyag helyezkedik el, amelyek a nyomó és nyíró erők eloszlatását végzik, tulajdonképpen a betét rugalmasságát biztosítják. Legalulra pedig egy kemény, jó tartást biztosító, egyedileg alakítható betétalj került.
A GloboConcept betét és más cukorbeteg betétek befogadására is alkalmasak a GloboConcept cipők. Női és férfi szandálok, papucsok, klumpák és félcipők alkotják a kínálatukat.
A GloboConcept mindennapos használatra, a láb hatékony védelmére tervezett cipőcsalád. Tetszetős cipőmodelljeink a legfejlettebb technológiával készültek. A GloboConcept gyógycipők további lépést jelentenek az átfogó megelőzés és kezelés terén. A cipők elegendő helyet biztosítanak a láb számára. Kiváló minőségűek, mind a használhatóság, mind az anyag szempontjából. A különlegesen kiképzett, hosszított sarokrész révén segítik a biztonságos állást és járást. Extra széles, ultra mély kivitelük alkalmassá teszi az egyedi lábágyak befogadására.
Diabéteszes zoknik:
Az egyedi diabéteszes cipő- és betétkészítés mellett, speciális zokni választékot kínálunk pácienseinknek. 
Ezek közül legkeresettebbek a GloboConcept és a RelaxSan termékek.
A GloboConcept termékcsalád speciális férfi és női zoknijai a legfejlettebb technológiával készülnek. Különböző színekben és sokféle méretben kaphatóak. Ezek a minőségi termékek megfelelő hőáteresztő képességüknek köszönhetően az érzékeny lábú emberek különleges igényeit is kielégítik.
A GloboConcept zoknik
- Jól illeszkednek a lábhoz
- nem szoros a gumírozásuk, ezért nem vágnak be, nem hagynak nyomot a bőrön és nem szorítják a lábat.
- a láb bőrének kellemes tapintású anyagból készülnek
- Plüss talprészük révén kényelmes járást biztosítanak
- Széles orrész kialakításuknak köszönhetően kényelmes viselet a lábujjaknak.
- Az orrész puha, a varrás nem érezhető.
A RelaxSan különleges tulajdonságú zoknikat fejlesztett ki a cukorbetegségben, szenvedők, az érzékeny lábbal rendelkezők számára. A zokni kompresszió és felső gumis szár nélkül készül, így nem szorít, és nem akadályozza a vérkeringést. Az anatómiai rész lehetővé teszi, hogy a zokni mindig tökéletesen igazodjon a lábra. A zokni orrvarrása teljesen lapos, így elkerülhető az irritáció a lábujjakkal való érintkezéskor. A RelaxSan zoknik speciális fonalból készülnek, melyek anyaga pamut és ezüstszál.
Vércukorszintmérők:
A vércukorszint rendszeres ellenőrzése elengedhetetlen a diabétesz karbantartásához. Gyógyászati segédeszköz szaküzleteinkben többféle vércukorszintmérő készülék közül lehet választani, melyekhez megfelelő kiegészítők – tű és tesztcsík is kaphatóak. A különböző gyártók által forgalomba hozott készülékek eltérő technikai paraméterekkel rendelkeznek. Vásárlás előtt érdemes végiggondolni, hogy milyen szempontok fontosak számunkra a termék kiválasztásánál.
- Mennyi adatot (hány mérés eredményét) tárolja a készülék?
- hány másodperc alatt végzi el a kiértékelést?
- mennyire egyszerűen lehet kezelni?
- milyen az ár-érték aránya?
- milyen kiszerelésben lehet hozzá tesztcsíkot és tűt vásárolni?
Lábápolási termékek:
A diabéteszes lábellátásban nagyon fontos a megfelelő és rendszeres bőrápolás. A diabéteszben szenvedőkre nézve az egyik legnagyobb veszélyt az érzészavar kialakulása jelenti, amelynek következtében nem érzik, ha a cipő nyomja vagy felsérti a lábukat, vagy ha a bőr károsodik, kisebesedik. A láb bőrének rendszeres ellenőrzésével és megfelelő lábápoló szerek használatával megelőzhető a sérülések kialakulása, vagy elkerülhető a már meglévő sebek elfertőződése.
A sérülések kialakulásának elkerülésére kínálunk többféle lábápoló krémet, köztük a Sunfleur Kozmetikai Laboratórium termékét, mely a világon elsőként fejlesztett ki speciális lábkrémet a cukorbetegek részére. A Sunfleur cukorbeteg lábkrém a lábfejen jelentkező kellemetlen elváltozások megelőzésének hatékony szere. Bőrkeményedések, repedések, fagyási és egyéb sérülések kezelésére ajánlott. Gyulladás és gombás fertőzés veszélyét csökkentő hatóanyagokat tartalmaz. A krém puhítja, hidratálja a bőrt, rugalmasságát és sérülésekkel szembeni ellenálló képességét növeli. Fokozott hámrgeneráló hatása gyógyítja a sebeket.
Szilikonos talpbélések:
Az érzékeny lábaknak ajánlott a különböző, cipőbe helyezhető szilikonos termékek viselése.
Szilikonos talpbetét: A haránt- és hosszboltozatokat alátámasztja, tompítja a járáskor fellépő ütközőerőt, védi a sark
at és a lábközépcsontokat. A testsúly talpra nehezedő teherelosztását biztosítja, kíméli a talpat. Vannak olyan szilikonos talpbetétek, melyek antibakteriális, vírus- és gombaölő oldattal kezelt felülettel rendelkeznek. Viselésük során így kisebb a fertőzésveszély kockázata.
A szilikonos sarokék: tehermentesíti a sarokcsontot és hatékony a nehezen hegedő sarokrepedések esetén.
Szilikon lábujj elválasztó párna: ásványi olajakat tartalmazó zselés szilikon betét, a lábujjak szétválasztására és védelmére szolgáló eszköz. Megakadályozza a lábujjak egymás fölé kerülését és a lábujjak közötti bőrkeményedések kialakulását. Az anatómiailag kialakított forma tökéletesen illeszkedik a lábujjközbe.
Kapcsolódó oldalak:
- Cukorbetegek lábellátása
- Dr. Orto cukorbeteg cipők
- Speciális cipők cukorbetegeknek
- Cukorbeteg lábvédelem
- Vércukorszint mérők



